Ez a félév is elszaladt

Be kell valljam neked, nem rossz dolog ha az ember visszanézi, hogy mit gondolt az év elején, milyen kilátások voltak akkor és mi az ami megvalósult.

Ahogy mindig mondtam, kristálygömböm nincs, maximum trendeket vagy folyamatokat látunk a többit tippeljük. Aztán vagy bejön, vagy nem. A vagy mindenesetre biztos.

Nézzük mire számoltam idén, hogy működött a kristálygömböm:

Európa

Megírtam hogy Európa nem az álmok hanem a realitások talaján kellene végre hogy mozogjon. Írtam arról, hogy az EU építőipar nagy bajban van a magas kamatok miatt pedig mégkevésbé látom rózsásnak a helyzetet.

Nos igazam lett, de egyben hatalmasat tévedtem is. Az EU  továbbra is látszat problémákkal foglalkozik a valós gazdasági megoldások helyett. az EU acélpiacai jelenleg szinte halottak a kereslet miniláis. Több kohó áll mint ami megy az árak mégsem tudnak erőre kapni.

A kínálat egy bizonyos szint alá nem süllyeszthető viszont a kereslet úgy látszik erre mindig rácáfol. Soha nem látott mélységben az EU ipar. Most már megtippelni sem merem hol lehet a gödör alja. Az én számaim szerint már múlt évben be kellett volna következni ehhez képest most egyre mélyebb és nem látszik az alja.

Ázsia

Kína egyre nagyobb strukturális válság felé igyekszik. Az ingatlan és bankválság továbbra sem megoldott. A cél egyértelműen a magasabb hozzáadott értékkel bíró iparági átállás segítése. Viszont a mélyben megbúvó problémák attól még továbbra is ott tornyosulnak a háttérben.

Amíg ezekre valós megoldás nem érkezik addig bár el lehet fedni a valóságot, de az attól még ugyanúgy ott maradnak. Minden hónap amivel leplezni próbálják annál fájóbb lesz a jövőben.

Amit érdemes megnézni Ásziában, hogy India fejlődési görbéje mennyire megindult felfelé. Kíváncsi vagyok hogy be tud-e futni India egy a kínai mintához hasonló exponenciális növekedési pályát.

Világ

Amivel számoltam, hogy egyre több feszültség lesz a világban főleg geopolitikai értelemben. Ebből szerencsére további komolyabb eszkaláció nem valósult meg.

Illetve a csökkenő üzleti bizalom a fejlett országokban. Ez egyértelműen tetten érhető.

A Szuezi helyzet valamennyire normalizálódott.

Ok de mi a helyzet az acéllal?

Na itt a kristálygömböm, ha megengedett bekrepált. Több dolog is volt, amivel kapcsolatban tévedtem.

Amivel számoltam, hogy az autóipar húzó ágazat lehet a recesszióból. Na ez csúnyán nem jött be. Az autóipar és főleg a német rendkívül rossz állapotban van. Több tízezer főt bocsátottak eddig el az évben.

A megrendelések sem úgy alakulnak sem az autóiparban sem az építőiparban vagy akár a gépiparban, ami igazolná az EUROMETAL által leírt várakozásokat.

A hazai helyzet még talán ennél is drámaibb. Én még valamennyire számoltam azzal a lehetőséggel, hogy hazánkba érkeznek Uniós források, de tisztán látszik, hogy ezek nélkül a magyar gazdaság nem életképes. Illetve a német ipar gyengélkedése egyértelműen mutatja hazánk mennyire kitett a német iparnak.

Sajnos a fogyasztási adatok, amik soha nem látott katasztrofális helyzetet mutatnak, nem adnak okot bármilyen gyors javulásra.

Az Árak

Ebben sem jött be amit vártam. 700-720 EUR/T közé tettem az egyensúlyi árat. A mostani árszint ezt meg sem közelíti. S bár a költségek indokolttá tennék ezeket az árakat vagy még felette is, de egyszerűen ilyen alacsony kereslet mellett ez nem fenntartható. A piac tovább fog koncentrálódni. Egyre kevesebb szereplő marad a piacon, aminek hosszú távon az árát mindannyian meg fogjuk fizetni.

Picture of Molnár Péter Zoltán

Molnár Péter Zoltán

Kereskedelmi Igazgató

Az acélipar szakértőjeként évek óta hagyomány nálunk, hogy kéthetente megosztjuk a legfontosabb acélipari híreket ügyfeleinkkel. Partnerhálózatunk növekedésével egyidőben született meg az az ötletünk, hogy létrehozzuk az Acél Magazint, ahol acélipari titkokat, friss információkat és hatalmas adag inspirációt osztunk meg vevőinkkel.

Számos gyárral és nemzetközi szervezettel állunk napi kapcsolatban, így rengeteg információ fut be hozzánk, melyeket szívesen közvetítünk ügyfeleinknek. Hogy mit tartunk a legnagyobb sikerünknek? Ha vevőink sikeresek tudnak lenni az acéliparban. Az Acél Magazin ebben nyújt segítséget!

Hasonló cikkek