EAF helyzet a nagyvilágban.

A Steeldata hozott egy pár érdekes számot, gondoltam jópofa és megosztom veled.

Ha Kínát nem vesszük figyelembe a világon már több a „zöld” technológiával készülő acél mint a hagyományossal készülő.

A Kína nélküli számok 49%-a hagyományos technológiával készül 50% felett pedig már EAF. Ez az 1% 13 millió tonnát jelent.

Viszont ha Kínát belevesszük, az EAF aránya 29%-ra mérséklődik. Míg a sokak számára fejletlennek gondolt Törökországban 80% EAF-ek működnek.

Vélemény

Maga a trend egyértelműen az EAF-ek felé billent. Viszont amit nem szabad elfelejteni, hogy ezekhez két dolog elengedhetetlen, az egyik az olcsó elektromos energia a másik a hatalmas mennyiségű hulladék. Erre jelenleg pl hazánkban és a világon csak és kizárólag az atomenergia képes, a hulladékkal kapcsolatban pedig már korábban is írtam hogy problémák lesznek a jövőben.

Figyelembe véve, hogy mekkora ellenállás övez egy atomerőmű építést számomra az EAF és Európa egy szövegkörnyezetben nehezen értelmezhető.

Ahogy írtam már régebben atomenergia nélkül vége a zöld ipar álmának.

Illetve ami érdekes, hogy a párt legutóbbi kinyilatkoztatása alapján Kína a környezetszennyező hagyományos technológiákról le kell, hogy váljon és elmozduljon az új modern ipar felé.

Ez szép és jó de jelenleg pont nem realitás, figyelembe véve, hogy mekkora problémák vannak jelen a kínai gazdaságban, egy ilyen fajta technológiai átállás stabil bankrendszer nélkül nem fog működni.

Illetve amiről senki nem beszél, honnan lesz elég hulladék ennyi EAF működtetéséhez, ha már az energia ellátás is problémás?

Picture of Molnár Péter Zoltán

Molnár Péter Zoltán

Kereskedelmi Igazgató

Az acélipar szakértőjeként évek óta hagyomány nálunk, hogy kéthetente megosztjuk a legfontosabb acélipari híreket ügyfeleinkkel. Partnerhálózatunk növekedésével egyidőben született meg az az ötletünk, hogy létrehozzuk az Acél Magazint, ahol acélipari titkokat, friss információkat és hatalmas adag inspirációt osztunk meg vevőinkkel.

Számos gyárral és nemzetközi szervezettel állunk napi kapcsolatban, így rengeteg információ fut be hozzánk, melyeket szívesen közvetítünk ügyfeleinknek. Hogy mit tartunk a legnagyobb sikerünknek? Ha vevőink sikeresek tudnak lenni az acéliparban. Az Acél Magazin ebben nyújt segítséget!

Hasonló cikkek